Zöld Blog - ÖKO-CAMP 2010
Ha nem cselekszünk környezettudatosan, önmagunkat pusztítjuk el…a Föld megrázza magát, és vígan ellesz az emberiség nélkül is!


Archive for the ‘Mit tegyünk?’ Category

Tanácsok környezetünk védelméhez

péntek, július 9th, 2010

A madáretetésről

péntek, január 22nd, 2010

Elvárosiasodott, rohanó világunkban nemhogy környezetünkre, de egymásra, sőt magunkra sem jut időnk. Remélhetőleg azonban még sokakban ott rejlik a természet szépségei iránti fogékonyság, a rászoruló élőlények iránti szánalom. Természetesen nem elég az állatokat sajnálni, hanem bizony cselekednünk is kell! Ki gondolna arra, hogy a téli madáretetés bizony igen fontos - lehet, hogy ennek köszönhetik, majd unokáink, hogy találkozhatnak egy-egy madárfajjal - még a mindennapos időhiányban szenvedő ember is tud napi néhány percet kerti kedvenceire fordítani. A madáretetés célja elsősorban a télen szűkös táplálékviszonyok közé került madárvilág megsegítése, nem elhanyagolható azonban az az esztétikai élmény sem, amelyet a madáretetők színes kavalkádja nyújt. Igaz, a cselekvő természetvédelem eme káprázatos tevékenységének első lépése kicsit több időt igényel, nevezetesen a madáretető elkészítését.

Mivel etessük a madarakat?

Ami a legfontosabb: ha elkezdjük az etetést a tél során ne hagyjuk abba! A madáretetőhöz szoktatott madarak számítanak az eleségre, különösen a havas hónapokban igen nehezen találnak másik táplálékforrást, az etetés beszüntetésével könnyen pusztulásukat okozhatjuk.
A fagyos napok, de legkésőbb a hó beköszöntével kezdjük el etetni kerti madarainkat olajos magvakkal (napraforgó, tökmag, fénymag), különböző kölesekkel (kiválóan megfelel a díszállat kereskedésekben kapható magkeverék). Lehetőség szerint mindig lógassunk ki szalonnát, szalonnabőrkét. A madarak számára sokféle konyhai hulladék is megfelel: alma, diótörmelék, sárgarépa, sajt, túró, zsemlemorzsa, húsdarabkák. Időnként kedveskedhetünk a kereskedésekben kapható élőeleségekkel is lisztkukac, földigiliszta.
Kenyérmorzsát és kenyérdarabkákat azonban ne adjunk a madaraknak, mert a nedvességtől könnyen megsavanyodnak, az állatok felpuffadhatnak, végül elhullásukhoz vezethet. 

Milyen vendégekre számíthatunk?

Remélhetőleg mindenkinek jut ideje arra, hogy munkájának gyümölcsét láthassa. Etetőnkben leggyakrabban verebeket láthatunk majd, de általában több cinegefaj (szén-, kék és barátcinege) is sokszor felbukkan. Erdők, parkok, öreg fák környékén megjelenik a csuszka, a nagy fakopáncs, a vörösbegy, a zöldike, a meggyvágó, a fenyőpinty, az erdei pinty és a fekete rigó. Természetesen a lista közel sem teljes.

Forrás: www.sulinet.hu

Mit tehetünk?

kedd, december 22nd, 2009

Ha olvastad a korábbi bejegyzéseket, talán felmerült benned a gondolat: “Ez mind szép és jó szöveg, de mit tehetek én?”

“Szokás mondani, hogy segíts megmenteni a Földet, de a Föld nem szorul megmentésre. Már öt nagy kihalást túlélt (a legutóbbi, 65 millió évvel ezelőtti dinoszaurusz kihalás a legismertebb), s pár millió év után újra gazdagon burjánzott rajta az élet. A hatodik nagy kihalást, amit az ember okoz, szintén pár másodperc alatt kiheveri (hiszen ha a Föld korát egy órának vesszük, egy millió év csak egy másodperc neki). Csak a civilizáció hanyatlik le, ahogy a Föld alkalmatlanná válik az emberi életre. Aki a Földet akarja megmenteni, könnyen halasztgatja, mint a jótékonykodást: majd ha lesz időm s pénzem rá. De „csak” magunkat s utódainkat kell megmentenünk a tengődéstől.

Hogyan? Először is tájékozódj a globális és hosszútávú folyamatokról. Különben mire benő a fejed lágya, mire felnősz, mire föleszmélsz, már időcsapdákban, kényszerhelyzetekben vergődsz:

- eladósodsz, aztán hajthatod a mókuskereket, kénytelen leszel pusztítani a Földet,

- elmulasztod az alapvető tanulási lehetőségeket,

- függőség ejt rabságba, s már nem tudsz vigyázni tetteidre,

- nyakadba szakad egy-két nem tervezett gyerek, aztán hajthatod a mókuskereket…

- tolószékbe kerülsz, mert alulbecsülted pl. az autózás, motorozás, sportolás stb. kockázatait,

- beleszeretsz valakibe, összeköltöztök, s aztán évtizedekig hiába reménykedsz, hogy megjavul,

- olyan helyen veszel lakást, ahol zaj, szenny, bűz, zsúfoltság stb. miatt nem lehet élni, kénytelen vagy minden hétvégén dugókban araszolni hogy kijuss a zöldbe, amíg egyáltalán bírod fizetni a benzint,

- destruktív csoportba keveredsz, divatot majmolsz, stb.

Időcsapdák a fő döntéseidnél, a jelentős életenergiák befektetésénél leselkednek rád, ha nem töprengesz rajtuk eleget, nem nézel utána az infóknak, nem kérsz többektől tanácsot, csak sodródsz rövidlátó, merev szokásrendszerekkel. Ha lehet, várj a nagy döntésekkel, amíg érettebb leszel, jobban kiismered magad. Mire évek múlva kiderül, hogy rosszul döntöttél, fél életed már romokban heverhet.

Ilyen döntő helyzetek:

- a pályaválasztás (mire kitanulod, már nem keresi a munkaerőpiac a szakmádat),

- a párválasztás (mire felfogod, hogy nem hagyja abba az ivást, már gyereketek születik),

- az otthonteremtés (jól nézd meg, lehet-e ott lakni, dolgozni, felüdülni, a szükségesekhez hozzájutni, ne kelljen mindenért állandóan utazni),

- az eladósodás (pl. a reklámokra hallgatás, virtuális divatcsoportokhoz tartozás miatt),

- a függőséget okozó tevékenységbe kezdés (dohányzás, ivás, drog, szerencsejáték stb.),

- a magával sodró csoporthoz csatlakozás,

- a vállalkozás (mire legyártod, már változik a piac s nem tudod eladni),

- a döntés egy örökségről ill. nagyobb összegről (szélhámosok kivarázsolják a zsebedből),

- a különféle kockázatok alulbecslése (egészségügyi és baleseti veszélyek, gyakorlottak utánzása gyakorlat nélkül, stb.),

- gyermeknemzés stb.

A legnagyobb horderejű döntés a nemzés, amely nem csak a saját életedről szól, hanem a párodéról is és egy új életről is.

Válj éretté, éld az életed, mielőtt újabbat indítasz.

Kerüld az időcsapdákat! Ez a saját érdeked, és ráadásul ezzel teszel jót a világnak is. Könnyű menetfelszereléssel járd az életed, ne költsd el hanem tartalékold erőforrásaidat, ne pazarolj, ne kerülj függőségekbe, kényszerpályákra, ne vállalj fölösleges terheket. Ne sokat nemzz, termelj, fogyassz, szennyezz, fegyverkezz. Gyorsan változik a világ, a kanyarokban csak akkor nem sodródsz ki, ha rugalmas vagy, nem vagy túlterhelve, túlfeszítve.

Ha nem törekszel anyagiakban jelentősen kiemelkedni környezetedből, nem kell sokat költened a különbség megvédésére, fenntartására. A nem-anyagi gazdagsággal, az intelligens élettel emelkedj ki!

S hogy milyen az intelligens élet?

- Szerelem, szenvedély, gyönyörködés …

- Családélmény, szülő, gyermek, unoka …

- Beszélgetés, vendég, barát, mozgalom …

- Tettek békéért, Földért, igazságosságért …

- Szellemi fejlődés, tanítványok, tanítók …

- Segítés rászorulókon, megelőzés …

- Bocsánatkérés, megbocsátás, türelem …

- Játék, tánc, dal, móka, vigalom …

- Csend, lelkünk mély s magas élményei …

- Természet, illat, táj, növény, állat …”

Szerző: Simonyi Gyula (BOCS alapítvány)

10 pont a hulladékcsökkentésért

hétfő, július 6th, 2009

A Hulladék Munkaszövetség olyan apró trükkökkel szolgál, ami nem követel nagy áldozatot, segítségükkel azonban zölddé varázsoljuk háztartásunkat, kevesebb szemetet termelünk, tudatosabban fogunk fogyasztani és még meg is takarítunk.

1. Viszek magammal bevásárlólistát, vászontáskát vagy kosarat.

Felmérések bizonyítják, hogy a vásárlások 40 százalékát a boltban - többnyire a reklámok hatására - rögtönözzük, ennyi felesleges fogyasztástól kímélhetjük meg pénztárcánkat, ha bevásárlólistát készítünk. Ma már pénzbe kerül a nejlonzacskó, mégis sokan még mindig veszik, és utána ki is dobják, pedig csupán annyira lenne szükség, hogy magunkkal hordjunk egy vászonszatyrot.

2. Laposra taposom és szelektíven gyűjtök.

A szelektív gyűjtés a környezetvédelem nagyon fontos eleme, de sajnos a háztartási hulladék csak nagyon kis részére nyújt megoldást. Legjobb, ha átgondolt fogyasztással eleve megelőzzük azt, hogy hulladék keletkezzen. A társasházaknál, óvódáknál, iskoláknál érdemes megfontolni a házhoz menő szelektív gyűjtés megrendelését, mert ezzel nő a gyűjtési kedv és a gyűjtők aránya, valamint jelentős megtakarításokat lehet vele elérni, hiszen a válogatott hulladéknak értéke van.

3. Komposztálok.

A módszernek nincs költsége, csak a megfelelő ismeretek kellenek ahhoz, hogy egy a kertben felállított komposztálókeretbe miből mennyit dobhatunk bele. Nemcsak kertes családi házban megoldható, a ma már itthon is egyre több társasház kezdte meg a közös komposztálást. A keletkező magas tápanyagértékű humusszal megspórolhatjuk a műtrágyák, tápok és virágföldek költségét.

4. Megjavíttatom, újra használom.

A túltermelés és a fogyasztási kényszer miatt lett divat, hogyha valami elromlik, akkor azt kidobjuk. Ezt a pazarlást kerülhetjük el azzal, ha már vásárláskor olyan jó minőségű terméket veszünk, ami javítható, van hozzá alkatrész és szervízhálózat. Az újrahasználatnak csak a kreativitásunk szab határt, mert egy tárgynak rengeteg funkciója lehet azon kívül, amit a gyártók kitaláltak neki, lásd a befőttes üvegből készült mécsestartót.

5. Elcserélem, továbbadom.

Csináljunk félévente lomtalanítást otthonunkban, nézzük át, hogy melyek azok a tárgyak, amelyek épek, de mégsem használjuk. Ezeket cseréljük el a családi programnak is kiváló cserebere börzéken. Mutassuk példát gyerekeinknek, barátainknak azzal, hogy elajándékozzuk vagy adományként továbbadjuk a számunkra már felesleges tárgyakat.

6. Piacon vásárolok, támogatom a helyi kereskedelmet.

A piaci friss áru önmagában meggyőző érv az áruházak igen gyakran tartósított termékeivel szemben. A gazdasági válságban azonban különösen fontos, hogy a hazai termelőktől való vásárlással magunk is segítjük a munkahelyek megőrzését. A választásunk ráadásul környezettudatos, hiszen így a rövidebb szállítás miatt kevesebb a szennyezés. A helyi élelmiszer gyorsabban kerül az asztalunkra, vagyis - a külföldről ideszállított áruval szemben - itt nincs szükség a rengeteg tartósítószerre. Olcsó húsnak híg a leve, szól a mondás, és ez igaz is, hiszen az olcsó termék gyakran azért az, mert a természetes alapanyagokat olcsó mesterséges adalékanyagokkal helyettesítik, amelyek közül számos egyenesen káros az egészségünkre.

7. Keresem az újrahasznosított termékeket.

A szelektív gyűjtésnek kizárólag akkor van értelme, ha az abból készült újrahasznosított termékeket vesszük. Ha tehát az első lépést megtettük, akkor tegyünk azért, hogy az anyagok körforgásban maradjanak és ne a hulladéklerakókon, égetőkben szennyezzék a környezetet. Külföldön az újrahasznosított dizájntermékek a legdivatosabbak közé tartoznak.

8. A visszaválthatót választom.

A betétdíjas termékek csaknem teljesen eltűntek a polcokról, pedig ezzel a rendszerrel elkerülhetjük a felesleges vásárlást és hulladéktermelést. Ha visszaváltható csomagolást, azaz betétdíjas sörös, boros, szörpös üveget választunk, akkor a csomagolás árát visszakapjuk, amit egyébként az eldobható csomagolásnál is kifizettetnek velünk. Utóbbit gyakorlatilag a kukánknak vesszük.

9. Könyvtárba és kölcsönzőbe járok.

Senki nem várja, hogy a legkedvesebb könyveinkről lemondjuk, de rengeteg olyan könyvet, magazint olvasunk, ami később csak porfogó marad. Sok olyan könyv van, ami eleve csak alkalmanként kell, például úti könyv vagy egy bizonyos ünnephez kapcsolódó szakácskönyv. Ezek tipikusan olyanok, amelyeket érdemesebb könyvtárból kölcsönözni. A videók, DVD-k, az alkalmi sportágaink felszerelései, a jelmezek, barkácsgépek mind olyan tárgyak, amelyeket felesleges csak a birtoklás kedvéért megvásárolni. Ha már megvettük, akkor viszont tegyük hasznossá azzal, hogy közös használatra bocsátjuk a barátaink, családtagjaink körében.

10. Letiltom a postai levélszemetet.

A papírhulladék tetemes részét a postai levélszemét adja. A társasházban képezzünk ki egy közös gyűjtőhelyet ezeknek, ragasszunk ki elutasító matricát a postaládára. A nyereményjátékoknál olvassuk el az apró betűs részt, mert aláírásunkkal ilyenkor hatalmazzuk fel a gyártókat arra, hogy megtöltsék postaládánkat a reklámleveleikkel.

Forrás: Hulladék Munkaszövetség

Az állatvédő életmód 10 alapelve

szerda, július 1st, 2009

„Ha befogadsz egy éhező kutyát és gondoskodsz róla, nem fog megharapni; ez a legfőbb különbség egy kutya és egy ember közt.” (Mark Twain)

Az alábbi alapelvek támpontot nyújthatnak abban, hogyan lehetsz állatvédő. Ne ijedj meg! Senki nem várja el tőled, hogy egyik napról a másikra teljesen felborítsd az életed, és a lenti alapelvek szerint élj; de amiről úgy gondolod, hogy fel tudod vállalni, részben, vagy egészben teljesíteni tudod, tedd meg bátran!

Hidd el, hogy az apró lépés is lépés; ha a sonkás szendvics helyett egyszer is a sajtosat választod, ha kivételesen gyógyteát iszol az aszpirin helyett, ha egy sör árát egyszer is egy kutyaotthonnak adod; már tettél valamit!

Ne akarj erődön felül teljesíteni, úgyis hamar visszazökkennél a régi kerékvágásba; inkább csak annyit tegyél, amennyit nyugodt szívvel fel tudsz vállalni, és energiádból, pénzedből, idődből kitelik.

1. Válassz rostgazdag, egészséges ételeket, amelyek nem tartalmaznak húst. Ha nem is leszel rögtön vegetáriánus, a zsírban tocsogó pacal helyett válaszd a sovány szárnyasokat, vagy a halat. Hidd el, a közérzeted is jobb lesz.
Csökkentsd a minimálisra az állati származékokat tartalmazó ételek fogyasztását; ne feledd, hogy a tojás is az állatok nagyüzemi kizsákmányolásából származik. Ma már rengeteg, állati származék nélkül készült étel kapható, a péksüteményektől a szójajoghurtig.

2. NE VÁSÁROLJ ÁLLATOKON TESZTELT TERMÉKEKET! Válassz olyan kozmetikumokat, mosóporokat, amiket nem teszteltek állatokon, és amelyek nem tartalmaznak állati eredetű anyagokat! Öleld meg otthon kutyádat/macskádat és gondolj arra, hogy ő is fekhetne most megnyúzva, megcsonkítva, agyonmérgezve egy szeméttelepen. Ne járulj hozzá, hogy bármilyen állat ilyen sorsra jusson! A cégek listája ITT megtekinthető!

3. Öltözködj okosan! Legyen igazságos a küzdelem - az állatokat hagyd ki belőle! Válassz olyan ruhákat és kiegészítőket, amelyeket nem bőrből, szőrméből, gyapjúból, selyemből, stb. készítenek! Szükségtelen más bőrével ékeskedni, nyúllábakat aggatni a kulccsomóra, stb. Ami neked luxus, az az állatoknak a halál.

4. Légy fitt és egészséges! Ha jó egészségnek örvendesz, kevesebb gyógyszert kell használnod, vagyis kevesebb állatokon tesztelt terméket fogyasztasz. Ha már kúrálnod kell magad, válassz alternatív orvosságokat, gyógyfüves teákat, homeopátiás szereket, gyógynövény-kivonatokat. Ezeket általában nem állatokon tesztelik. Ha érzed, hogy kerülget a nátha, áztass meleg (de nem forró) vízbe csipkebogyót egy éjszakán át, és kortyolgasd másnap; vagy szedj bíborkasvirág (Echinacea) cseppet, kapszulát! Nem olcsó, de erősíti az immunrendszered, és még mindig olcsóbb, mint egész héten feküdni és tömni magad gyógyszerekkel.

5. Válassz házikedvencet a menhelyekről! Ne vegyél méregdrágán kisállatkereskedésből kutyát, macskát, hisz ezer, meg ezer gazdátlan állatka vár a menhelyeken. A befogott kutyákat a gyepmesteri (más néven sintér- vagy ebrendészeti) telepek két hétig kötelesek tartani, utána elaltathatják, ezért válassz onnan állatot, ha teheted!
Ne vegyél egzotikus állatot; az egzotikus állat-kereskedelemben évente több millió állat pusztul el a szállítás során és a nem megfelelő életkörülmények miatt. A vadállatok helye nem a te szobádban van; nem véletlenül születtek oda, ahova!
Gondoskodj háziállatod oltásáról, féregtelenítéséről, bolha/atkairtásról (kutya/cica-nyakörv). Ha madarad van, gondoskodj röptetőről; gondolj bele, milyen lenne neked, ha egész életedben egy 2*2 méteres kalitkába lennél zárva. A madár úgy szép, ha szabad!

6. Használj hamar lebomló, környezetbarát anyagokat! Ha lehet, kerüld a műanyag zacskók használatát; sok állat fullad meg benne, ha a természetbe kerül! Vágd szét a palackokat összefogó gumigyűrűt ugyanezen okból. Soha ne engedd szabadon a lufit, mert az kipukkadva, visszahullva állatokat fojthat meg, ha pedig lenyelik darabjait, borzalmas kínok között pusztulnak el. Nyomd össze a lehető legkisebbre a szemetet! Használj újrahasznosított anyagokat! Használd a lehető legkevesebbet a kocsidat! Állatok millióinak élőhelyét pusztítják el autópálya-építés miatt évente. Otthonod nemkívánatos társbérlői (atka, bolha, hangya, stb.) ellen használj természetes riasztószereket.

7. Válassz olyan sportot, ami nem igényli az állatokkal való kegyetlenkedést! Élvezd a táj, a kirándulás szépségeit, és inkább lesd meg a vadakat távcsővel, fényképezőgéppel, minthogy véres trófeaként hirdessék, hogy a puskád legyőzte a menekülő állatot! Ne járj kutyaviadalra, bikaviadalra, lóversenyre! Csak Angliában évente 200 lovat lőnek le versenysérülései miatt.

8. Válassz olyan cirkuszt, ahol az emberi ügyességet, és nem a ketrecbe kényszerített állatok kizsákmányolását csodálhatod meg! Ne menj állatkertbe, delfináriumba, hiszen a vadállatokat jobban megfigyelheted egy természetfilmben, mint egy mesterséges, számukra legtöbbször nem megfelelő környezetben, előhelyen!

9. Ne adakozz olyan szervezeteknek, melyek állatkísérleteket, nagyüzemi állattartást folytatnak! Ha jótékonykodni akarsz, ajánld fel pénzed zöld szervezeteknek, vagy olyan alapítványoknak, melyek pl. az állatkísérletek más módszerekkel való helyettesítését kutatják. A kutya/macska/kisállatotthonok is szívesen fogadják támogatásodat.

10. Tiltakozz! Önkéntesek kerestetnek! Vedd fel a kapcsolatot a közeledben található környezet- és állatvédő szervezetekkel! Nyomtass szórólapokat, csinálj weboldalt, vegyél részt tüntetéseken, hirdesd, hogy mit gondolsz! Nem baj, ha hangosabban közlöd a barátoddal/barátnőddel a boltban, hogy te nem veszel ilyen sampont, mert gyártójuk állatokat gyilkol, vagy ha felvilágosítod a 20 kilós szőrmebundában pompázó nőket, hogy állattemetőt hordanak magukon.

Forrás: www.zoldmagazin.com

A hulladék nem szemét!

kedd, június 30th, 2009

A XXI. század egyik legnagyobb kihívása a hulladék mennyiségének csökkentése és újrahasznosítása. A világban továbbra is alacsony szinten van a hulladék okozta gondok felismerése, tudatosítása. Mindez azért is jelentős, mert nagyon kevesen ismerik fel, hogy jelentős mennyiségű hulladék ismét felhasználható, illetve hasznos energiává alakítható. A hulladék csökkentésének legelső lépése a megelőzés.

Papír

Egy kilogramm papír készítéséhez 2-3 kiló oxigént adó fa, 350-700 liter víz és nyolc kilowattóra energia szükséges. A papírgyártás a világ energiafelhasználásának négy százalékáért felelős, előállítása ezen kívül mintegy kétezer segédanyagot - vegyszerek, fehérítéshez használt klór, stb. - igényel. Minél fehérebb, illetve minél fényesebb és színesebb a papír, előállítása annál nagyobb környezetkárosítást okozott. Ma a teljes papírfogyasztás 48 százalékát a csomagolás emészti fel, nyomtatás és írás céljára pedig 30 százalékot használunk el.
Takarékoskodjunk a papírral: írjunk, nyomtassunk, fénymásoljunk mindkét oldalára. A félig használt papír másik oldala jegyzetelésre még igazán alkalmas, irodai ügyintézéshez pedig fax és belső levelek helyett térjünk át az e-mail használatára.

Alumínium

Az alumínium előállítása rendkívül sok vizet, lúgot és energiát igényel, nagyfokú pazarlást jelent tehát, ha nem időtálló és tartós cikkek, hanem egyszer használatos csomagolóeszközök - italos doboz, eldobható tál, fólia, macskaeledeles zacskó stb. - készítésére használjuk. Hazánkban évente körülbelül 50 millió italosdoboz kerül a szemétbe. Nem elhanyagolható tény az sem, hogy dobozos italok árának mintegy háromnegyedét csak a csomagolásért fizetjük ki! Kerüljük a dobozos italok vásárlását, válasszuk inkább a betétdíjas üvegpalackban forgalmazott üdítőket!

Műanyag

A műanyagok a háztartási hulladék jelentős mennyiségét adják. Bizonyos fajtái újrahasznosíthatóak (pl. PP, PS, PE, PET), ám ezeket hazánkban megfelelően kiépült háttéripar hiányban csak elvétve dolgozzák fel. Többségük nehezen bomlik le, lerakókban, levegőtől elzártan évszázadokig állhatnak változatlanul, égetve viszont a környezetre és egészségre ártalmas gázokat szabadíthatnak fel.

Ahol lehet, kerüljük a műanyag csomagolásokat, és részesítsük előnyben a természetes vagy könnyen újrahasznosítható alapanyagokat! Bevásárláskor vigyünk magunkkal otthonról egy szatyrot, ahelyett, hogy műanyag zacskók tömkelegével állítunk haza!

Üveg

A kereskedelmi forgalomban lévő üvegcsomagolások döntő többsége italos palack, ezek lehetnek betétdíjasok vagy eldobhatók. Az utóbbiak esetében a nyersanyag és a gyártáshoz használt energia egyetlen használatot követően elvész, illetve - szelektív gyűjtés esetén - csak egy része hasznosul ismét az újrafeldolgozás során. A visszaváltható palackok ezzel szemben tisztítás után újratölthetőek, így a gyártásba fektetett alapanyag és energia sokáig használatban marad. Egyetlen betétdíjas üvegpalack átlagosan 40 alkalommal tölthető újra.

A nem visszaváltható üvegek is felhasználhatók a háztartásban például savanyúságok, befőttek eltevéséhez, ha azonban már nincs szükségünk rájuk, a szelektív hulladékgyűjtőbe dobjuk, ne a szemétbe!

Kerti zöldhulladék

A háztartásokban keletkező hulladékok egyharmadát szerves anyagok teszik ki. Ez az úgynevezett zöld hulladék összegyűjtve komposztálható, az így nyert, ásványi anyagokban gazdag humusz pedig kertünk trágyázására, talajjavításra kitűnően alkalmas. Így nemcsak műtrágya és egyéb vegyszerek használatát spórolhatjuk meg, de segítségével csökkenthetjük az égetők és lerakók okozta levegőszennyezést.

Veszélyes hulladékok

A használt főzőolajat, az akkumulátort, a lemerült elemeket lakossági hulladékgyűjtő udvarokban adhatjuk le. A kiégett energiatakarékos fénycsöveket és az elektronikai hulladékokat a gyűjtőudvarokon kívül minden olyan áruház köteles visszavenni, amely hasonló termékeket forgalmaz.

Forrás: FigyelőNet – www.fn.hu/zold

Vegyél vissza - Tehetsz ellene

csütörtök, június 18th, 2009

Mit tudsz Te tenni a klímaváltozás ellen?

  • légy tisztában a helyzettel!
  • nézz utána hogy te hogyan élsz és ezzel hogyan befolyásolod a környezeted!
  • hogyan élhetnél egy kicsit másképp anélkü, hogy bármiről le kéne mondanod!
  • hogyan élhetnél egy kicsit másképp úgy,hogy néhány apróságról lemondasz!

A globális felmelegedés egyik fő kiváltó oka az emberi tevékenység.

Az emberek szennyező ipari tevékenységet folytatnak, pl. gazdasági előnyökhöz (bevétel, nyereség) való jutás érdekében, ugyanakkor szeretnének törekedni egy kicsit a szennyezés elhárítására is, javítandó saját környezetüket. Tudják, olvassák, látják, de sokan nem igazán érzik át a kérdéskör nagyságát és fontosságát. Esetenként a felmelegedés egy generációs tapasztalat; lehet, hogy napjaink szennyező tevékenységének gyerekeink, unokáink látják majd kárát.

Az ember által okozott szén-dioxid emisszió eléri a 20 milliárd köbmétert.

Ennek nagy része elsősorban a fosszilis tüzelőanyagok (kőolaj, földgáz, fekete- és barna kőszén, lignit) elégetése révén keletkezik. A kibocsátás további 15-20%-a a földterületek hasznosításában bekövetkező változásoknak, köztük az erdőirtásnak és fakitermelésnek tulajdonítható. Kisebb mennyiségű szén-dioxid szabadul fel a cement gyártása során. Ugyancsak növeli a szén-dioxid szintjét a légiforgalom.

Az emberi tevékenység során légkörbe kerülő szén-dioxid-mennyiségnek csak a fele marad ott, a többi részben oldódik az óceánokban, részben a szárazföldi bioszférába kerül. A vegetáció, főként az északi félgömb mérsékelt égövi kontinentális területein, napjainkban nincs egyensúlyban a légkörrel, mert nettó szén-dioxid nyelőként viselkedik. A szén-dioxid a természetes módon a légkörbe kerülő üvegházhatású gázok 9–26 %-át jelenti, az emberi tevékenység miatti összes üvegházgáz-kibocsátásnak viszont mintegy 80 %-át adja.

www.vegyelvissza.hu

Miből Vegyél Vissza?

csütörtök, június 18th, 2009

1. Vegyél vissza a flancból!

A rock and roll nem csak egy tánc, „Neked a divat mondja meg, ki vagy?” A kúlság nem a külcsínen múlik, a jó arcokat nem a cucc teszi azzá. Minden második vásárlás impulzusvásárlás. Hirtelen jött vágy és ötlet eredménye. Kétszer ad, aki gyorsan ad – kétszer vesz, aki gyorsan vásárol! Vásárolj a „kevesebb-több” minőségi alapon! Vegyél vissza a szemétvásárlásból!
Keresőszó: fogyasztói társadalom

2. Vegyél vissza a cuccból!

Ne tárgyakat szerezz, birtokolj vagy ajándékozz, hanem élményeket és tudást. Ma már a zenét sem bakeliten veszed, és a képeslaphoz sem kell feltétlenül papír. Csak gondold végig, amikor a természet erőforrásait használod, hogy nem túlhasználod-e éppen.
Keresőszó: dematerializáció

3. Vegyél vissza a távolságból!

A híres joghurt-tanulmány szerint egy nyomorult doboz gyümölcsjoghurt, amelynek alkatrészei műanyag, alufólia, tej, gyümölcskészítmény, több mint 3000 kilométert utazik, mielőtt a polcra kerül. Ez annyi, mintha tízszer keresztülmennél az országon Figyeld a kaja-kilométereket, keresd a közelit! Hát még ha bio!
Keresőszó: food miles

4. Vegyél vissza az energiapazarlásból!

Használd az energiát értelmesen, hatékonyan! Légkondi? Szigetelj, vedd le vagy fel a pulcsit, árnyékolj, építs ügyesen! A legolcsóbb energia az, amit meg sem termelünk! A villanyszámla minden tizedik forintját a használaton kívüli elektromos berendezések készenléti állapotáért fizetjük. Megér ennyit a tévéd alsó kis piros fénye, a konnektorban felejtett mobiltöltő?
Keresőszó: energiatudatosság

5. Vegyél Vissza a vízpazarlásból!

Egy csésze kávé előállításához 140 liter víz szükséges. Egy hamburgerhez kb. 3000 liter, kb. 20 fürdőkádnyi víz. Becsüld meg a „kék aranyat” használd a bojlert, a zuhanyt és a WC-t víztakarékosan. Kád? - zuhany, esetleg bidé. Fogmosás folyóvízzel? – Pohár, vagy csap elzár!
Keresőszó: víztakarékosság

6. Vegyél vissza a pöfékelésből!

Gyors kocsi? Padlógáz? Sok kipufogás, nagy fogyasztás. Mindenkinek egy autó? Ne várd meg, míg Kínában is divat lesz! Tömegközlekedés, vonat, busz, villamos, telekocsi, sétálás, andalgás. gyors gyalogos közlekedés vagy kerékpár, vagy ha már autó, akkor legalább kis fogyasztású, ha lehet hibrid – esetenként akár gyorsabb, olcsóbb, de mindenképpen klímabarátabb. 500 km alatt ne szállj repülőre, arra ott a busz és vonat!
Keresőszó: fenntartható közlekedés

7. Vegyél vissza a csomagolásból!

Nem csak a zacskós levesről és a kávéporról van szó, egyre több az instant hulladék. Szórólapok, műanyag palackok, mini kávétejszín, egyenként csomagolt rágógumi, kockacukor, fogpiszkáló. Keresd a környezetbarát, hatékony csomagolású termékeket. Ha szeretnél valamit megkapni, vedd meg. De ne zsigerből, séróból, rutinból! Állj meg, gondolkodj: honnan jött a cucc, mire fogod használni, ki tudod-e használni és mi lesz vele, ha már nem szükséged rá. És persze végül hasznosítsd újra!
Keresőszó: hulladékgazdálkodás

8. Vegyél vissza a vegyszerekből!

A Duna az otthoni wc-nél kezdődik, ami neked a tusfürdő, az a halaknak már méreg lehet. Amit tudsz, cserélj le természetesre! Vegyél vissza a szintetikus kozmetikumból, tisztító- és mosószerekből! Keresd a környezet- és egészségbarát szereket, használj jó minőségű termékeket, de abból is kevesebbet.
Keresőszó: szennyvízkezelés

9. Vegyél vissza másokból!

Nem szólni, nem tenni bűnrészesség. Szólj, érvelj, és óvd Te is aktívan a környezeted! Önkéntességgel, akciókkal és közösségi összefogással, Vegyél Visszá!-val! Környezet, éghajlat, természet, biológiai sokféleség – megőrizendő értékek.
Keresőszó: aktív állampolgárság

10. Vegyél vissza a luxusból és a tempóból!

A kényelmes, jó élet záloga nem az energiafaló, fényárban úszó lakás, és nem is a luxus kocsi. A környezettudatosság pedig nem csak lemondás és önsanyargatás. „Rohanó élet, kiégett vágyak?” Ami fontos és érték, arra van is időd. Nézz körül, csodálkozz rá: ez a Bolygó! A miénk. És az unokáid hol fognak élni?
Keresőszó: fenntartható fejlődés

10+1. Ne vegyél vissza a napból, szélből, vízből… a megújuló erőforrásokból!

Forrás: www.vegyelvissza.hu

Üzenet a Földről

szerda, június 17th, 2009

Merre vagy most? Gondolom, telefonálsz épp, mert azonnal meg kell tudnod mindent, égve felejted a lámpát, annyira rohansz, feltekered a fűtést, mert nincs egy divatos cuccod, amit felvehetnél, maximumra kapcsolod a légkondit, mert meg lehet őrülni a forróságtól, azt a remek, háromszorosan csomagolt csokit csemegézed, mert egyébként éhen halsz, csikket pöckölsz a városra, annyit idegeskedsz a jövő kiszámíthatatlanságán…

Mit is tehetnél? Hol vagy te ahhoz, hogy bármin is változtathass?

Itt van rögtön az a nyomorult környezetszennyezés! Tessék! Globálisan melegedünk, az utolsókat rúgja a jegesmaci, tízezer évig bomlik a pillepalack, s tán még tovább az aludoboz. Hát, igen.

Nem érzed, hogy recsegsz, ropogsz?

Legalábbis az ideológiád, a rendszered készül nyakadba szakadni, a fogyasztói öntudatod, mikor a vélhetőleg átgondolatlanul telepakolt százszázalékos műanyag zacskóiddal elindulsz a kasszától, mint az utolsó brontoszaurusz, mert, ez egy nagyon, nagyon kemény világ.

Nem érzed, hogy valami nem stimmel veled?

Segítek. Valami nem stimmel veled. Élsz, mert élni kell, számolod a pénzt, mint az éveket, tolod a melót, mert más is tolja, és gyakorlatilag ennyi. Nem marad utánad semmi. Vagyis de. Egy lelakott, kiégett bolygó, az eddig ismert világegyetem egyetlen pontja, hol a létezés megadatott neked. Meg az apádnak, az ő apjának, és így tovább. És ahol a létezés megadatik annak, akit a legjobban szeretsz, aki a te véred, aki majd tovább viszi a neved, és akire büszke lehetsz. Ő mire, kire lehet majd büszke? Mert rád nem, ha így folytatod…

Csinálj valamit! Csináljatok valamit! És legyen végre béke a fejekben.

Novák Péter

 

www.vegyelvissza.hu

Hétköznapi tanácsok környezetünk védelméért

péntek, június 5th, 2009

A legtöbben tudják, hogy életvitelükkel károkat okoznak a környezetükben, de azt gondolják, hogy globális mértékekben jelentéktelen az ő szennyezésük. Miért pont rajtuk múlna a környezet veszélyeztetése, hiszen ők vajmi keveset tudnak a megóvásáért tenni. Sajnos pont ez a gondolkodás utasítja el a környezet védelmében vállalt felelősséget.

Nem feltétlenül kell egy zöld szervezethez tartoznunk ahhoz, hogy tenni tudjunk az ügy érdekében. Elég, ha megfogadunk néhány tanácsot, amelyek környezettudatosabbá tehetik mindennapjainkat.

Minden egyes európai polgár évi 11 tonna üvegházhatást okozó gáz kibocsátásáért felelős, amelyből majdnem 9 tonna szén-dioxid. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire fontos lenne tudatosságot vinni az életünkben az energiafelhasználást illetően. A sok kicsi sokra megy elvén jelentősen befolyásolhatjuk a Föld sorsát:

l. Ha nem az adott szobában tartózkodsz, kapcsold le a világítást! Ezzel otthon átlagosan 60 eurót takaríthatsz meg évente, és sokkal kevesebb szén-dioxid szabadul ki a légkörbe.

2. Használj energiatakarékos háztartási készülékeket, olvaszd le a hűtőt! Egy 3 mm-es jégréteg a hűtőszekrényben 30%-kal több energiafogyasztással jár. Egy A kategóriájú mosógép fele annyi energiát fogyaszt, mint egy hagyományos.

3. Ne fűtsd túl az otthonodat! Az európai háztartások energiafelhasználásának 60%-át a lakásfűtés teszi ki. Ha csak 1°C-kal is lejjebb csavarod a hőszabályozót, éves villanyszámlád 7%-át megtakarítod. (a nappaliban 19-25 fok, a fürdőben 20-24, a hálóban 14-18, a konyhában 16-20 fok között van az ideális hőmérséklet)

4. Gondoskodj a lakhelyed megfelelő szigeteléséről! Természetesen egy korszerű hőszigetelés magasabb beruházási költségekkel jár, de általában a hőszigetelés költsége néhány fűtési szezon után megtérül. (pl.: dupla üvegű ablakok)

5. Ne hagyd készenléti állapotban/bedugva az elektromos készülékeket! Kikapcsolásukkal villanyszámlád 10%-át takaríthatod meg. Becsült adatok szerint az energia 95%-a megy kárba, ha a mobiltelefon töltőt állandóan bedugva tartjuk.

6. A mosógépet és a mosogatógépet csak akkor használd, ha már azok tele vannak! Esetleg használd a fél töltet vagy a gazdaságos beállításokat. A hőmérsékletet sem szükséges túl magasra állítani, a modern mosó- és mosogatószerek elég hatékonyak alacsonyabb hőmérsékleten is.

 

Levegőszennyezés mérséklése

Az 1960-as évek végéig az ipari termelés volt a légszennyezés legjelentősebb forrása a városokban. Napjainkban viszont az ipari és fűtési technológiák korszerűsítése valamint a nagyüzemek városokból történő kitelepítése következtében a közúti gépjárművek okozta légszennyezés a döntő.

1. Vásárolj helyi terméket! Így a nagy távolságból való szállítás által keletkező szennyezést előzheted meg. A világ egyik feléből a másikba repülőgéppel történő áruszállítás 200-400-szor több üvegházhatást okozó gázt termel, mint a teherautón több, mint 50km-re való szállítás

2. Ne közlekedj személyautóval! Gyalogolj, kerékpározz, görkorizz vagy nagyobb távokra utazz busszal illetve vonattal! Kerüld a különösen rövid autóutakat, mert az üzemanyag-fogyasztás és szén-dioxid-kibocsátás aránytalanul magasabb, ha a motor még hideg. Két városi autóútból egy átlagosan rövidebb, mint 3 kilométer – ezt a távot könnyen meg lehet tenni kerékpárral vagy gyalog, ami ráadásul egészségesebb is.

3. Repülés!? A légi közlekedés a világ legnagyobb ütemben növekvő szén-dioxid kibocsátó forrása. Érdemes fontolóra venni, hogy vonattal menj.  A tájból is többet látsz.

Vizeink védelme

Bolygónk vízkészletének kevesebb, mint 1%-a alkalmas emberi fogyasztásra és több mint 1,2 milliárd ember nem jut egészséges ivóvízhez. A vízszennyezés csökkentése nem csak azért fontos, mert fogyasztani akarjuk, hanem azért is, hogy megóvjuk a folyókban, tavakban és a tengerekben élő növényeket, állatokat. Ennek érdekében:

1. Ellenőrizd a csapokat! Az egész nap csöpögő csap mintegy 25 liter vizet pazarolhat el.

2. Ne önts vegyszert, olajat a lefolyóba! Ne önts a lefolyóba, WC-be sűrű zsiradékot, ételmaradékot, maró vegyszert, használt olajat. A használt sütőolaj, fáradt olaj veszélyeshulladék-gyűjtések alkalmával vagy hulladékudvarokban leadhatók.

3. Fürdés helyett zuhanyozz! A fürdés helyetti zuhanyzáshoz négyszer kevesebb energia szükséges. Használj kis vízátfolyású zuhanyrózsát, mely olcsó, víz- és energiatakarékos, és ugyanazt a komfortot biztosítja.

4. Fogd fel az esővizet tartályban, ezt használd öntözésre! Az ereszek alá állított hordók, tartályok sok vizet felfoghatnak, ezzel locsoljuk a kertet, így sokat megspórolhatunk.

Úgy gondolom, hogy a fenti tanácsok megfogadása nem kerül senkinek túl nagy erőfeszítésébe…tehát ne legyünk restek megszívlelni őket önmagunk és környezetünk érdekében!

És ne feledjük: az óceán is vízcseppekből épül fel…magyarán: sok kicsi sokra megy!

sziget.jpg