Ismeretterjesztő tábor - ÖKO-CAMP 2009
csütörtök, július 16th, 2009Az Arcus Környezetvédő Egyesület idén is megszervezi a már hagyományos természettudományos-ismeretterjesztő és környezetvédelmi, természetvédelmi táborát 2009. augusztus 2-a és 9-e között Topolyán, a Zobnaticai-tó partján, az egykori Kiss Lajos kastély mellett.
- Az eddigi évekhez hasonlóan elsősorban az általános és középiskolás fiatalokat várjuk.
- Az elszállásolás saját vagy egyesületünk által biztosított sátrakban történik!
A résztvevők a már jól bevált módszer szerinti programokon vehetnek részt, mely magában foglalja az általános iskolás biológia és kémia tananyag kiegészítését, alapvető növény- és állatismeret elsajátítását, valamint az általános ökológia és természetvédelem ismertetését. Ezen felül naponta neves vajdasági szakemberek előadásait hallgathatják a táborlakók.
- A munka különböző csoportokban zajlik, ezek:
Növénytani (Botanika) csoport – vidékünk növényvilágát mutatja be, miközben alapvető növényismeretet biztosít mindenki számára.
Kétéltűek és hüllők (Herpetológia) csoport – a tópartot járva bemutatásra kerül vidékünk herpetofaunája és a leggyakoribb fajokat kézből is megnézhetik a csoport tagjai. Ezen kívül általánosságban ismerteti ezen fajok gyakorlati védelmét és annak fontosságát.
Madarász (Ornitológia) csoport – a helyi madárvilágot mutatja be, közben a madárhatározás fontos tudnivalóit ismerteti. Továbbá, folyamatosan zajlik a madarak tudományos célú gyűrűzése is, melynek során kézközelből láthatók egyes fajok.
Természetismereti csoport – főleg a fiatalabbakkal foglalkozik, akiknek általánosságban mutatja be vidékünk élővilágát.
Környezettudományi csoport – látványos kísérletek és izgalmas mintagyűjtési akciók, valamint általános környezetvédelmi problémák megtárgyalása.
- A jókedv és szórakozás garantált, egy kis tanulással fűszerezve!
Ha kedvet kaptál a táborozáshoz, csak küld vissza a jelentkezési lapot postai vagy elektronikus úton!
- Jelentkezési határidő 2009. július 27.
Információ és jelentkezés:
- Vajdaságból (Szerbia)- tel.: +381643686178, +381642164737
E-mail: arcuske@gmail.com
- Magyarországról: arcuske@gmail.com
- Horvátországból- tel.: +385911850000
E-mail: arcuske@gmail.com
- A részvételi díj 40 euró vagy annak megfelelő dinárérték.
Szeretettel látunk mindenkit!
A táborszervezők.